Szellemkatonák a marosvásárhelyi várban

A kiállítás színhelye a marosvásárhelyi várban. Fotó: Margittai Gábor

Marosvásárhely szívében, a középkori vár falai között, a tekintélyt parancsoló Vártemplommal szemben, az egykori osztrák kaszárnya épületében kezdte meg erdélyi útját vándorkiállításunk. Izgalmas helyen, a témához tökéletesen „illő” környezetben helyezhettük el a korabeli tárgyakat és dokumentumokat, a halálmarsot bemutató fotósorozatunkat. Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója nyitotta meg a tárlatot január 25-én, a helyi magyar és román sajtó érdeklődése övezte az eseményt.

Ma nyílik meg vándorkiállításunk Marosvásárhelyen

A szardíniai San Serafino kápolnájának küszöbénél hét erdélyi bakát földeltek el,
1956-ban kerültek elő a holttestek. Fotó: Margittai Gábor

A szardíniai ördögszigeten kápolnákat építő-csinosító erdélyi, partiumi magyar hadifogolyművészek, csupasz testét az albán havasokban festményeivel körbetekerő, a fagyhaláltól a művészet segítségével megmenekülő festő, isten háta mögötti kis szárd zarándokkápolna küszöbénél elföldelt maláriás, agyondolgoztatott erdélyi bakák és természetesen maga Lőrinczi László, az Erdélyből Szardíniára emigrált író, aki Kuncz Aladár nyomait kutatva felkereste a franciaországi fekete kolostort, majd nyomozni kezdett Szamár-sziget szellemkatonái után is, míg a halál el nem szólította – szinte felsorolhatatlan, hány szállal kötődik Asinara és a balkáni halálmars története Erdélyhez. Ezért külön  öröm számunkra, hogy a halottak szórványát „megszólító”, történelmi és emlékezetpolitikai szándékkal „tetemre hívó” tárlatunk most Marosvásárhelyre érkezett. 

Az elveszett hadsereg

Major Anita, a film rendezője (szemben) és Margittai Gábor író Vági Barbarával a Faktor.hu
szerkesztőségében. Fotó: Talán Csaba

A Faktor.hu szerkesztőségében jártunk, Vági Barbara kérdezett bennünket a Szamár-sziget rabjai című film történelmi hátteréről, arról, hogyan veszett el 85 ezer osztrák–magyar hadifogoly a Balkán hegyei között, a mocsarakban és Szamár-sziget gyönyörű, de halálos öbleinél. Ebből az embertömegből mindössze hatezren tértek haza, közülük is sokan meghaltak néhány éven belül a lágerekben és a halálmars során szerzett betegségekben – meg a feldolgozhatatlan szenvedések miatt...

A beszélgetés itt olvasható