Szamár-sziget szellemkatonái: Projekt

Az eltűnt hadsereg nyomában

Az albániai Miraka régi hídja – a havasok és a mediterráneum határán (fotó: Major Anita)

Négyezer kilométer, nyolc ország, ötven célpont, többtucatnyi interjúalany: a hivalkodó statisztika mit sem mond el arról az utazásról, amely száz év mélységébe vezet. Margittai Gábor és Major Anita négy év kutatást követően, 2014 nyarán kutatóexpedíciót indítottak a Balkánon, hogy egy furcsa hadsereg nyomába eredjenek. Ennek a seregnek száz esztendő „előnye” volt. De az a körülmény is hátráltatta a nyomkeresést, hogy jó néhány impérium- és rendszerváltozás, népirtás és háború tökéletesen átrajzolta a terepet, amelyen átmasíroztak ezek a bakák. Így kezdtek hát nyomozni az elveszett ármádia után – hogy megleljék Szamár-sziget szellemkatonáit.

Az első világháború centenáriumi ünnepségsorozatának projektjeként, e többéves gyűjtő- és szórványkutató munka eredményeként valósult meg az a nemzetközi multimédiás vándorkiállítás, amely a magyar hadifoglyok elfelejtett-eltitkolt szenvedésével szembesíti a szemlélőt. A 2014 decemberében megnyílt tárlat komplex program része: októberben megjelent e témában Szamár-sziget szellemkatonái – A nagy háború eltitkolt halálmarsa című könyvünk, illetve Feledy András producer vezetésével, Major Anita rendezésében, Margittai Gábor főszereplésével, szakértői közreműködésével és Talán Csaba operatőrrel ugyancsak 2014 őszén ötvenperces dokumentumfilmet forgattunk a hadifoglyok végállomásán, Asinara szigetén.Szégyen – közös európai szégyenünk –, hogy ez a kiállítás és ez a film lesz a világon az első, amely Szamár-sziget haláltáborainak történetét feldolgozza, méghozzá magyar szemszögből.

Forgatás Szamár-szigeten, az egykori stretti kórház romjainál (fotó: Ney Péter)

Nem meglepő, hogy hallgatás övezi Asinarát. És mi, magyarok? Mi még azt sem tudjuk, miről nem kellene hallgatnunk.Arról például, hogy az 1914-es, Szerbia elleni hadműveletek során sokan már az első órákban fogságba estek, majd a niši gyűjtőtáborból a központi hatalmak 1915-ös offenzívája hajtotta tovább őket. Miután Rigómezőnél összeomlott a szerb hadsereg, 35 ezer monarchiabeli foglyot, a több mint nyolcvanezres tömeg járványokat túlélő maradékát délnyugat felé terelték a szerbek. A k. u. k. katonáknak gyakorlatilag minden ellátmány nélkül, erőltetett menetben kellett átgyalogolniuk Albánián, hogy aztán olasz marhaszállító gőzösök vigyék őket Szardíniára – és az újabb poklok felé.
Leírhatatlan, ami a balkáni hegyekben történt a fogolycsoporttal. A legénység a szabad ég alatt éjszakázott, hajnalonta több százan fagytak meg. Az erősebbek elvették a gyöngébbektől az innen-onnan kikapart rohadt répát, a bajtársak leszaggatták egymásról a ruhát, sőt egyes beszámolók szerint kannibalizmusra is volt példa.

A halálmars emberi maradványai Albánia hegyeiben

Margittai Gábor és Major Anita az asinarai tábor történetét és az odaterelt fogolysereg megpróbáltatásait kutatta és dolgozta föl. Az alkotópár évtizedek óta járja a Kárpát-medencét és távoli földrészeket, hogy a magyarság elfeledett emlékeit nyomozza. Legutóbbi úttörő vállalkozásuk célja az volt, hogy helyszíni és háttérkutatással feltárják a k. u. k. hadifogolysereg golgotájának történetét – bejárva autóval, gyalog és tengeren a több ezer kilométert, a balkáni halálmars teljes útvonalát. A modern expedíció eredményeként – nemzeteken és egykori ellenségeken átívelve, de a magyar hadifoglyokra összpontosítva – szellemi és tárgyi emlékek megmentését célozták meg. Érzékeltetve azt is, ami az érintett tájakkal és közösségekkel történt e száz év alatt.