Margittai Gábor
Szamár-sziget szellemkatonái
A nagy háború eltitkolt halálmarsa
K.jpg)
A szicíliai maffia rettegett börtönszigete volt a kilencvenes évek végéig, korábban terroristák és banditák büntetőtelepe. Ma lélegzetelállító szépségű turistaparadicsom a Földközi-tenger közepén, Szardínia legvadabb partvidékén. Aki Asinarára, az albínó szamarak földjére lép, nem gondolná, hogy magyar katonák csontjait rejti az „ördög szigete”. Száz éve, az első világháborúban hadifogolytábor működött a gránitsziklák között, a külvilágtól elzárt tengeröblökben – leírhatatlan szenvedéseket okozva az osztrák–magyar hadsereg bakáinak. A szerb hadszíntéren fogságba esett katonákat nyolcszáz kilométeren át terelték a Balkánon, majd napokig marhaszállító gőzösök gyomrában hánykolódtak, mire Szardíniára értek.
Hogyan maradt a 85 ezres fogolytömegből hatezer élőhalott? Hová tűnt az elveszett hadsereg? Miért lett az ismertből ismeretlen katona? Hogyan nyelték el a foglyokat az első világháborús lágerek? Margittai Gábor, Asinara magyar kutatója a világon először járta végig kőről kőre a fogolymenet útját, térképezte föl a haláltáborokat. S évekig tartó, egész Európán átívelő nyomozásával kiderítette, mi történt Szamár-sziget szellemkatonáival.
A centenáriumi év szenzációja a nagy háború eltitkolt halálmarsának története: hadifogoly-kálvária Szerbia lövészárkaitól Albánia havasain át a szardíniai lágerszigetig.
„Magyarországnak nem könnyű az első világháborúra emlékezni. Vesztes háborúra nem szívesen emlékezik az ember, de ebben a háborúban Magyarország nem pusztán vereséget szenvedett. Elveszítette a harctereken több mint félmillió állampolgára életét, majd a trianoni békével összlakossága és összterülete kétharmadát.
Margittai Gábor könyve megmutatja, miért is nem könnyű ez az emlékezés. Egyrészt azért, mert keveset tudunk mindarról,
ami kereken száz esztendeje a magyarokkal történt. Másrészt mert amikor végre többet
tudunk, kiderül, hogy talán mégis jobb lenne nem tudni.
Ez a könyv a szenvedésről szól. Azoknak a magyaroknak a szenvedéséről,
akik a háború kegyetlen kiszámíthatatlansága folytán 1914-ben vagy 1915-ben a szerb
hadszíntérre kerültek, hadifogságba estek, elmondhatatlan kínok árán túlélték az
albániai halálmenetet, végül a Szardínia melletti Asinara fogolytáboraiba szállították
őket.
Margittai Gábor nekik állít emléket. De milyen ez az emlékállítás?
Kénytelen vagyok bevallani, hogy negyedszázados hadtörténészi pályám
alatt aligha olvastam ennél megrendítőbb szöveget. Margittai sokat tud hőseiről:
újságírói munkája során történészeket megszégyenítő alapossággal és kitartással
kereste meg a halálmenet résztvevőinek emlékeit. Éveken át kutatta az asinarai táborok
történetét a helyszínen éppúgy, mint levéltárak és könyvtárak dokumentumai között.
A narratíva, amelyet összeállított, magával ragadja az olvasót fordulatosságával,
elképesztő átélhetőségével és a borzalmak élénk, már-már naturalisztikus ábrázolásával.
Nehéz szabadulni a könyv hatása alól.”
Pollmann Ferenc
