Háború száz évvel a nagy háború után?

Szerb tüzérség Szabácsnál 1914-ben (Forrás: Andra Popović: Ratni album 1914–1918)

Nem titok, hogy a Magyarországot körbevevő államok a legmagasabb szinten és a legnagyobb erőfeszítésekkel küzdenek azért, hogy az első világháborút a maguk szája íze szerint értelmezzék. Kétségtelenül keserves helyzetben vannak. Fel kell ugyanis oldaniuk azt az ellentmondást, hogy példának okáért az erdélyi románság, a délvidéki szerbség egy része az „óhazákkal” hadban álló Osztrák–Magyar Monarchia seregeiben szolgált. Így kerülnek át a Magyarországért küzdő és eleső Kárpát-medencei románok, szlávok egy „felszabadító háború” hősei közé, s így íratnak át a hajdani emlékművek az utódnépek értelmezései szerint. Köztük megannyi magyar névvel is…

A központi hatalmak seregei elől menekülő szerb asszonyok és gyerekek (Forrás: Wiener Illustrierte)

A történelem átírásának legújabb jelensége, hogy Szerbia is megmozgat most minden követ, hogy az első legyen Szamár-szigeten! Valóságos versenyfutás kezdődött azért – a szokásos véres számháború! –, hogy ki tekintse magát Asinara legnagyobb áldozatának, hogy melyik nemzet szenvedett ezen a földdarabon a legtöbbet, és hogy kinek kellene elöl járni az emléktábla-állításban. Ugyanis az a tipikus közép-európai vélekedés, hogy aki ezt a versenyt megnyeri, az határozhatja meg a lágersziget múltját is – visszamenőleg.

A szerb Petar király ökrös szekéren menekül 1915 őszén

A szerbek szeretnék, ha a világ elfogadná: Szamár-sziget táborai a legnagyobb számban éppenséggel szerbeket nyeltek el mindörökre. Mindenesetre érdekes kísérlet: azokat mutatni be mártírként, akik végighajszoltak a Balkánon több tízezer osztrák–magyar hadifoglyot. És akik a halálmars előtt egy évig őrizték, fenyítették, vezényelték kényszermunkára ezeket a foglyokat, sokszor mindhalálig! 

Tífuszkórház haldoklói a dél-szerbiai Nisben (Forrás: John Reed: The War in Eastern Europe)

Az új hittétel elfogadtatása érdekében idén politikusokat és lobbistákat küldtek Szardíniára. Közös konferenciákat rendeznek, szeretnének közösen tanösvényeket kiépíteni a ma még minden szempontból szűznek számító Szamár-szigeten…Mindehhez téves statisztikákat is felhasználnak, amelyek szerint nagyjából négyezer szerb szenvedett Asinara táboraiban. Miközben a korabeli osztrák–magyar források leginkább olyan szerbiai szerbekről emlékeznek meg – néhány tucatnyiról csupán –, akik a halálmars keretlegénységét alkották, majd igyekeztek ruhát váltani, és elvegyülni a foglyok között, nehogy újabb harcmezőkre vezényeljék őket elöljáróik! Sokan közülük ki sem merték dugni az orrukat a sátorból, nehogy meglincseljék őket azok a hadifoglyok, akik még emlékeztek kegyetlenkedéseikre az albán hegyekben.

Szerb katonák az albán havasokban 1915 novemberében (Forrás: Andra Popović: Ratni album 1914–1918)

Asinara olasz táborparancsnoka, Ferrari tábornok legszerényebb számításai szerint is a fogolysereg csaknem hetven százaléka származott a Magyar Királyság területéről. Szamár-sziget csontkamrájában ma több ezren nyugszanak e katonák közül. A többiek valahol a szerbiai táborokban és a hegyekben enyésztek el. Csak a miheztartás végett…