Elnöki avatás Asinarán

Az elnöki delegáció az asinarai magyar kápolnánál 2016. május 17-én. Fotó: Major Anita

A kápolna felszentelése 1916. május 17-én

Száz esztendővel a pápai felszentelés – 1916. május 17-e – után magas rangú magyar és olasz küldöttség gyülekezett egy apró szardíniai kápolnánál. Áder János köztársasági elnök – akit útjára elkísért felesége, Herczegh Anita asszony és Simicskó István honvédelmi miniszter is – leleplezte azt az emlékkeresztet és -táblát, amelyet az első világháború alatt e kis szigeten hadifogságban raboskodott és elhunyt osztrák–magyar katonák tiszteletére emelt a magyar állam.

A magyar hősi halottaké az első centenáriumi emlékmű

A magyar kápolna Szent Efisio szobrának maradványával. Fotó: Margittai Gábor

A tenger közelében fekvő hadifogoly-kápolna, ahol május 17-én Áder János emlékművet leplez le a magyar áldozatok emlékére, az emberfeletti erőfeszítés és a poklokon is uralkodó művészet emlékműve is. Elsősorban két magyar alkotó keze munkáját és lelkierejét dicséri ez a kis építmény, amely éppen olyan, mint a hadifogságban készített emléktárgyak többsége: elnagyolt, darabos, mégis hősies. A szigeten elszórtan található kis fogolykápolnák közül ez az egyetlen, amelyet nem ért el a szinte törvényszerű pusztulás sorsa: jó állapotban, megóvva-felújítva fogadja a kissé értetlenkedő olasz turistákat, akik elsősorban az albínó szamarak természeti csodájáért, valamint a maffia börtöneiért zarándokolnak erre a szardíniai mellékszigetre. A turisták számára ugyanis szembeötlően idegen, a tájékozottabbaknak zavarba ejtően „osztrákos” stílusú ez a szentély, amely olyan kicsi, hogy „fénykorában” csak a szolgálatot ellátó pap  férhetett el az oltárnál – a hívők közössége odakint, az Úr szabad ege alatt hallgatta a liturgiát.

Áder János emlékművet avat Szamár-szigeten

Hadifoglyok a Cala Reale-i kápolna előterében, 1916

Száz évvel ezelőtt, 1916. május 17-én azért gyűltek össze a balkáni halálmars és az asinarai vesztegzárszigeten dühöngő járványok túlélői, hogy térdet és fejet hajtsanak egy kis kápolna előtt. Szent Gavino és Szent Efisio, két szardíniai vértanú embernagyságú szobra emelkedett ki Cala Reale tüskés bozótjából 1916 májusára – mindkettő magyar szobrászművész, Ősz Nemes György alkotása. Mögöttük kezdetleges eszközökkel és anyagból emelt – sóder helyett tengeri csigákat gyúrtak a hadifogoly mesterek a „betonba” –, kunyhó nagyságú szentély épült, ugyancsak Ősz Nemes, valamit művésztársa, Szász István munkája. Emberfeletti erőfeszítéssel építkeztek az osztrák–magyar foglyok, hogy május 17-én felszentelhessék az elátkozottak szigetén a kis központi templomot, amelynek harangját a pápa adományozta, és ahol megemlékezhetnek az odaveszett bajtársakról. A túlélők immár csaknem fél esztendeje raboskodtak Itália festői, mégis pokoli földdarabján. Sokuk 1914 első szerbiai puskalövései óta nyomorgott a balkáni és szárd lágerekben…