A halálmars első stációja

Gerillaharc a montenegrói hegyekben – korabeli képeslap részlete

A hadifoglyoknak nincs ikonográfiájuk – semmi különös nincs ebben a máskülönben fájdalmas tényben. Van ikonja a hősiesen harcoló, sárban az ellenséges árokig csúszó, a kórházi ágyon haldokló bakának, a túlélők fölött lebegő hősi halottnak – de néhány torzonborz, elkeseredett pária rajzán kívül semmi nem örökítette meg és emelte az emlékezésre és a kultuszképzésre méltó alakok közé a rabkatona alakját. Vagy ha igen, akkor az elfogott, leigázott ellenség nyomorának illusztrálására.

Orosz hadifoglyok menete címlapon

Különösen igaz ez a balkáni halálmars résztvevőire. Megsemmisült, csak könyvekben fennmaradt képeken kívül más nem őrizte meg kétségbeejtő sziluettjüket. Fennmaradtak ikonikus fotók a havas hegyekben meg az albániai török hidakon vonuló szerb katonai és civil hadoszlopokról. De hát a foglyokat terelő szerbek számára a halálmars rettenetes áldozatokkal járó hőstörténet, az új honalapítás előfeltétele, a képek is az „albániai golgota” szenvedő hőseinek állítanak emléket. 

A szerb exodust megörökítő katonafigura. Forrás: Ratni Album,
1914–1918, Belgrád, 1926 

A fogolyhősök ikonjai tehát ránk maradnak… 

Kövessük hát útjukat száz év távlatából!

Pontosan száz évvel ezelőtt, 1915. október 20-án a hadifoglyok, miután útra keltek a niši lágerekből vagy valamelyik másik balkáni kényszermunkatáborból, éppen a dél-szerbiai Prokupljében táboroztak. Kitartóan szakadt az eső, mely sártengerré változtatta az utakat. Napok óta özönlöttek a menekültek északról délnyugati irányba – a Központi Hatalmak offenzívájának ütemében. Gyermekek sírása, ökrök panaszos bőgése, hajcsárok szitkozódása keveredett a cipekedők zihálásával. Alig lehetett lépni a kétségbeesetten tolakodó emberek között. Az osztrák–magyar hadifoglyokat ezért hamarosan leparancsolták az útról. S puskatussal arra ösztönözték őket, hogy a szántóföldek mocsarában törtessenek előre. Terhük alatt térdig süllyedtek a sárban, és amikor nyögve megtorpantak, hogy lélegzethez jussanak, a tábor új parancsnoka, bizonyos Georg Panković – korábban Pauncz, a magyarországi Versecről származott át Nišbe – finom iróniával megjegyezte:

– Offenzívát tudnak csinálni az urak, menni nem?

Fogolymenet szerb őrökkel – Szöllősy Aladár hadnagy alkotása

„Szokatlan dolog oly hosszú idő óta megint harminc kilométert gyalogolni. Az őrség 100 emberből és 50 csendőrből áll. Még bombákkal is fel vannak szerelve” – jegyezte föl Szakraida István, a 37. közös gyalogezred hadnagya. Sötétben, bőrig ázva, feltört lábbal, fülig sárosan érkeztek meg Prokupljéba, útjuk első állomására. A csehek és a szerbek takarosabb épületben szálltak meg, a császári és királyi trónhoz hűeket, kétszáz tisztet egy katonai raktár huzatos padlására tuszkolták be. Olyan szorosan, hogy leülni sem lehetett. Levenni nem tudták a nedves ruhát, egész éjjel dideregve számolgatták a perceket. Mint a pára, olyan gyorsan oszlott el örömük, hogy végre elhagyhatták niši fogságuk nyomortanyáját.

Szöllősy hadnagy rajza a halálmars útvonaláról

Az általunk bejárt út szakaszai

A legénység a szabadban töltötte a kies prokupljei éjszakákat. Kijátszva az őrség éberségét, Szakraida hadnagy még előző nap szót válthatott néhány bakával. Elmondták neki, hogy aki kicsit is lassabban ment az úton, azt az őrök puskatussal ütötték, s ha szükségesnek látták, agyonverték. Fogságba esésük óta a tisztek ekkor találkoztak először katonáikkal nagyobb számban. És e találkozás sokkoló volt. Megrendültek azon, amit a fegyelmezett k. u. k. alakulatok helyén láttak. Beesett, kiéhezett, megvadult arcok, lesoványodott, meghatározhatatlan korú férfiak szakadozott sorai képezték a hajdani nyolcvanezer fogoly utóvédjét.

Szerb őrszem. Forrás: Ratni Album, 1914–1918, Belgrád, 1926 

„Prokuplje város nem sok érdekességet nyújt. A Toplica folyó mellett fekszik s a város melletti hegyen most is láthatók Toplica vajda várának romjai. A városban különben a szerbek azt a hírt terjesztették el, hogy minket most újonnan fogtak el Belgrádnál s a mi öreg Edelmann ezredesünk nem más, mint maga »Mackensen«” – írja Szöllősy Aladár Szerb hadifogság című visszaemlékezésében. 

Prokupljei templom. Fotó: Major Anita

2014-ben, amikor Asinara-projektünk részeként végigjártuk a halálmars teljes útvonalát a Szerémségtől Nišen és Dél-Albánián át Szamár-szigetig, természetesen jártunk Prokupljéban is. Szöllősy hadnagy által említett várdomb ma is rejt érdekes bizantinus épületromokat, és a város valóban nem túl jelentős – de érdektelennek sem mondhatnánk. A Toplica fölé magasodó, kissé zord hangulatú dombok között, magára hagyott, elszegényedett dél-szerbiai vidéken fekszik ez a kisváros, amelynek történelmi emlékeit teljesen nem tudta eltörölni a jugoszláv világ. Rendbe hozott terén, a sétálóutca előtt első világháborús emlékmű, a rohamozó katona süvegén halálfejes csetnik jelképpel.

Első világháborús emlékmű Prokupljéban. Fotó: Major Anita

Ha Prokupljéban járunk, ne feledjük tehát, hogy ez volt a halálmars első stációja.