30,5-es osztrák–magyar löveg a belgrádi Kalemegdán árkában. Fotó: Margittai Gábor |
Ami 1914-et a csúfos kudarc esztendejévé és „Kutya Szerbia” tagadhatatlan győzelmévé tette, az 1915 októberében már csak rossz emlék volt az osztrák–magyar haderő számára. Míg 1914 átgondolatlan, pökhendi hadműveletei leginkább arra voltak alkalmasak, hogy színültig töltsék katonáink holttestével az észak- és közép-szerbiai tömegsírokat, valamint szerb lágerekbe tereljenek több mint nyolcvanezer k. u. k. bakát és hétszáznál is több tisztet, 1915 októbere gyökeresen mást hozott. És még csak le sem kellett hullaniuk a faleveleknek.
Belgrád 1914-es megszállása pünkösdi királyság volt, nagy veszteségekkel járt
Éppen az aradi vértanúk emléknapján, 1915. október
6-án felizzott a látóhatár a magyar–szerb határvidéken, és a Vaskaputól Višegrádig,
a Duna, a Száva és a Drina vonalán felugattak az ágyúk, hogy előkészítsék
osztrákok, magyarok, németek, bolgárok, valamint a Monarchia nemzetiségi
katonáinak „egészpályás letámadását”. A hadvezetés tanult valamelyest 1914
vereségeiből, és a hagyományos észak-déli támadási irányt, a bejáratott
évezredes hadiutakat választotta ahelyett, hogy Potiorek hagymázas elképzelései
szerint újra megpróbálja „keresztbe” átszelni a Balkán hegyeit, amelyeknek már
a megmászásuk is embert próbáló feladat volt – nem pedig megvívásuk.
Az 1915-ös szerbiai offenzíva harapófogója.
Forrás: Pilch Jenő (szerk.): A világháború története, 1928
„Október hatodikán délután
tüzérségünk megkezdte az ágyúzást. Bombázásunknak borzasztó hatása volt. A
belgrádi vasútállomásnál, a gyárvárosban, a vágóhídtól északnyugatra levő
negyedben gyújtóbombáinktól sok ház lángbaborult. Gránátjainktól a falak összeomlottak.
A szerb tüzérség rettenetes tüzelésünk alatt is hallgatott” – írja Herczeg Géza
Végig Szerbiában című 1916-ban megjelent könyvében. Niš fogolytáborában raboskodó
tisztjeink már október 4-én, I. Ferenc József neve napján megérezték, hogy
változik a széljárás: „Délután 3 órakor éppen olvasgattam a szobában,
amikor nagy ágyúdörgés és lárma hallatszott. Kirohantunk az udvarra, és a
legnagyobb meglepetésünkre és leírhatatlan örömünkre egy német Taube gépet
láttunk Niš fölött. A szerbek ágyúztak és lőttek. De az nyugodt méltósággal
repült el a város fölött a robbanó lövegek között” – jegyezte föl lelkesen
naplójába Szakraida István, a császári és királyi 37. gyalogezred hadnagya.
Sebesült szerb katonák. Forrás: Ratni Album, 1914–1918, Belgrád, 1926
Hamarosan hullaszőnyeg borította a belgrádi Cigány-szigetet,
és a monitorok tűztámogatásával megkezdődött az átkelés a Dunán, hogy az osztrák–magyar
3. hadsereg katonái ostrom alá vegyék a hajdani Nándorfehérvár, a szerb Kalemegdan
falait, bástyáit, kapuit. A Magyar Folyam és Tengerhajózási Részvénytársaság, a
Dunagőzhajózási Társaság és a Délnémet Társaság gőzösei megállás nélkül
szállították át a támadó egységeket, amelyek a parti füzesekben fejlődtek fel
rohamra. „A szerb fényszóró izgatottan és reszketve a Kalimegdánon kutat
jobbra-balra. Hirtelen telitalálat éri a fényszórót, mire az egész tájék
koromsötétségbe borul. A homályt ágyúink tüze teszi világossá és képzelhető,
hogy milyen kísértetiessé” – jellemzi az október 6-i esti helyzetet Herczeg
Géza.
Monitor Belgrádnál
A következő napok gyilkos utcai harcokkal teltek
Belgrád belvárosában. A szerbek nem adták könnyen: barikádokat építettek, helyismeretüket
kihasználva a támadók hátába kerültek, megfutamodtak, majd ismét lecsaptak,
mint Herczeg írja, a sebesültek sem adták meg magukat, hanem utolsó leheletükig
harcoltak, asszonyaik pedig a géppuskáknál segítettek, vagy kézigránátokat
dobáltak.
A Központi Hatalmak nagy koalíciós offenzívája
azonban mindaddig csak egy helyben toporgott, amíg a bolgárok meg nem kezdték a
harapófogó összezárását kelet felől is. Hamarosan Niš is elesett,
és október közepén megkezdődött mindaz, ami a szerbek számára hőstörténetté
vált, míg a magyar, osztrák és nemzetiségi hadifoglyoknak a pokol kapuit
nyitotta meg.
Október 18-án a szerb lágerőrök
ugyanis sorakozót fújtak. Sorakozót a balkáni halálmarshoz.
Tájkép csata után Belgrádnál. Forrás: Ratni Album, 1914–1918, Belgrád, 1926
Az 1915-ös szerbiai offenzíva harapófogója. Forrás: Pilch Jenő (szerk.): A világháború története, 1928 |
Monitor Belgrádnál |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése