Száz éve foglaltuk el Belgrádot

30,5-es osztrák–magyar löveg a belgrádi Kalemegdán árkában. Fotó: Margittai Gábor

Ami 1914-et a csúfos kudarc esztendejévé és „Kutya Szerbia” tagadhatatlan győzelmévé tette, az 1915 októberében már csak rossz emlék volt az osztrák–magyar haderő számára. Míg 1914 átgondolatlan, pökhendi hadműveletei leginkább arra voltak alkalmasak, hogy színültig töltsék katonáink holttestével az észak- és közép-szerbiai tömegsírokat, valamint szerb lágerekbe tereljenek több mint nyolcvanezer k. u. k. bakát és hétszáznál is több tisztet, 1915 októbere gyökeresen mást hozott. És még csak le sem kellett hullaniuk a faleveleknek.

Belgrád 1914-es megszállása pünkösdi királyság volt, nagy veszteségekkel járt

Éppen az aradi vértanúk emléknapján, 1915. október 6-án felizzott a látóhatár a magyar–szerb határvidéken, és a Vaskaputól Višegrádig, a Duna, a Száva és a Drina vonalán felugattak az ágyúk, hogy előkészítsék osztrákok, magyarok, németek, bolgárok, valamint a Monarchia nemzetiségi katonáinak „egészpályás letámadását”. A hadvezetés tanult valamelyest 1914 vereségeiből, és a hagyományos észak-déli támadási irányt, a bejáratott évezredes hadiutakat választotta ahelyett, hogy Potiorek hagymázas elképzelései szerint újra megpróbálja „keresztbe” átszelni a Balkán hegyeit, amelyeknek már a megmászásuk is embert próbáló feladat volt – nem pedig megvívásuk.

Az 1915-ös szerbiai offenzíva harapófogója.
Forrás: Pilch Jenő (szerk.): A világháború története, 1928

„Október hatodikán délután tüzérségünk megkezdte az ágyúzást. Bombázásunknak borzasztó hatása volt. A belgrádi vasútállomásnál, a gyárvárosban, a vágóhídtól északnyugatra levő negyedben gyújtóbombáinktól sok ház lángbaborult. Gránátjainktól a falak összeomlottak. A szerb tüzérség rettenetes tüzelésünk alatt is hallgatott” – írja Herczeg Géza Végig Szerbiában című 1916-ban megjelent könyvében. Niš fogolytáborában raboskodó tisztjeink már október 4-én, I. Ferenc József neve napján megérezték, hogy változik a széljárás: „Délután 3 órakor éppen olvasgattam a szobában, amikor nagy ágyúdörgés és lárma hallatszott. Kirohantunk az udvarra, és a legnagyobb meglepetésünkre és leírhatatlan örömünkre egy német Taube gépet láttunk Niš fölött. A szerbek ágyúztak és lőttek. De az nyugodt méltósággal repült el a város fölött a robbanó lövegek között” – jegyezte föl lelkesen naplójába Szakraida István, a császári és királyi 37. gyalogezred hadnagya.

Sebesült szerb katonák. Forrás: Ratni Album, 1914–1918, Belgrád, 1926

Hamarosan hullaszőnyeg borította a belgrádi Cigány-szigetet, és a monitorok tűztámogatásával megkezdődött az átkelés a Dunán, hogy az osztrák–magyar 3. hadsereg katonái ostrom alá vegyék a hajdani Nándorfehérvár, a szerb Kalemegdan falait, bástyáit, kapuit. A Magyar Folyam és Tengerhajózási Részvénytársaság, a Dunagőzhajózási Társaság és a Délnémet Társaság gőzösei megállás nélkül szállították át a támadó egységeket, amelyek a parti füzesekben fejlődtek fel rohamra. „A szerb fényszóró izgatottan és reszketve a Kalimegdánon kutat jobbra-balra. Hirtelen telitalálat éri a fényszórót, mire az egész tájék koromsötétségbe borul. A homályt ágyúink tüze teszi világossá és képzelhető, hogy milyen kísértetiessé” – jellemzi az október 6-i esti helyzetet Herczeg Géza.

Monitor Belgrádnál

A következő napok gyilkos utcai harcokkal teltek Belgrád belvárosában. A szerbek nem adták könnyen: barikádokat építettek, helyismeretüket kihasználva a támadók hátába kerültek, megfutamodtak, majd ismét lecsaptak, mint Herczeg írja, a sebesültek sem adták meg magukat, hanem utolsó leheletükig harcoltak, asszonyaik pedig a géppuskáknál segítettek, vagy kézigránátokat dobáltak.

Utcai harcok Belgrádban 1915. október 9-én. Forrás: Illustrierte Zeitung

A Központi Hatalmak nagy koalíciós offenzívája azonban mindaddig csak egy helyben toporgott, amíg a bolgárok meg nem kezdték a harapófogó összezárását kelet felől is. Hamarosan Niš is elesett, és október közepén megkezdődött mindaz, ami a szerbek számára hőstörténetté vált, míg a magyar, osztrák és nemzetiségi hadifoglyoknak a pokol kapuit nyitotta meg.

Október 18-án a szerb lágerőrök ugyanis sorakozót fújtak. Sorakozót a balkáni halálmarshoz.

Tájkép csata után Belgrádnál. Forrás: Ratni Album, 1914–1918, Belgrád, 1926